Menu

nyirbogdany falunap 2022 26

2022. augusztus 20-án került megrendezésre a Falunapi programsorozat. A délelőtti hőség ellenére a főzőcsapatok elfoglalták sátraikat és a 14 órai megnyitóra már több mint egy tucat üstben főttek a finom ételek.

A rendezvényt Lisovszki Tamás polgármester nyitotta meg és köszöntötte a meghívott vendégeket. A rendezvényen képviseltette magát több civil szervezet, az egyházak, intézmények, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Nagy örömünkre szolgált, hogy a szomszédos teleülések polgármesterein kívül az ukrajnai testvértelepülés a Nagydobronyi Kistérség küldöttsége is megtisztelte településünket.


Jávorszky Beáta jegyző olvasta fel és tolmácsolta Nagy Ferenc polgármester szavait, aki nem tudott ellátogatni a Falunapra, de Hadar Bálint alpolgármester képviselte Őt. A köszöntők után a Református Énekkar produkciója következett, majd a roma hagyományőrzés jegyében a helyi Tűzrózsák tánccsoport szórakoztatta a nézőket. Rózsás Viki gyermekműsora nagy tetszést aratott a gyerekek soraiban, akiket egész nap várt a Kaleidoszkóp Egyesület sátra kézműves foglalkozásokra.
A délután ünnepi programmal folytatódott. Nyírbogdány Községért címek adományozása történt, melyet a Képviselő Testület döntése alapján néhai Fischer Gyuláné, valamint Dr. Szepesi Andrásné kapott az idei évben. Nyírbogdány Község Önkormányzata köszönetét fejezte ki Nagytiszteletű Angyalosy Zsoltné református lelkész asszonynak a 25 éve Nyírbogdányban folytatott hűséges szolgálatáért!
Sári András római katolikus plébános úr ezüstmiséje alkalmából és 9 éves nyírbogdányi szolgálatáért részesült elismerésben! A díjakat és az elismeréseket Dr. Fekete Erzsébet jegyző és Lisovszki Tamás polgármester adta át. 90. születésnapja alkalmából került köszöntésre Kulcsár Sándor nyírbogdányi lakos. A díszoklevél és az ajándékok átadása után, kedves meglepetésként köszöntötte Sanyi bácsit unokahúga, településünk szülötte Dzsupin Ibolya színésznő!
Augusztus 20-a alkalmából az új kenyér is az asztalra került, amelyet jelen lévő egyházak képviselői áldottak meg!
Az időjárás sajnos nem volt kegyes a résztvevőkhöz, hiszen a köszöntések ideje alatt már erős széllökések és eső zavarta meg a színpadon lévőket és a közönséget is. A kialakult helyzetben figyelembe véve az érintettek véleményét polgármester úr a rendezvény beszüntetéséről döntött! Sajnos a további programok megtartására nem kerülhetett sor! Köszönet mindenkinek, aki a rendezvény szervezésében, lebonyolításában közreműködött, és gratulálunk minden díjazottnak! A Virágos Nyírbogdány verseny eredményhirdetésére a későbbiekben kerül sor!

{gallery}2022/falunap2022{/gallery}

Közadatkereső

kozadatkereso logo 0

Széchenyi Terv Plusz

kedvezmenyezetti infoblokk keretes

Versenyképes Járások Program

VJP alap logo kek

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

 

2025 

CSBH MH 4960 3 fekvo A4


2023 

Csaladbatrat munkahely


2021

Csaladbarat logo nagy

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató