4511 Nyírbogdány, Fő u. 3. Telefonszám: (42) 532 540
A Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2012. szeptember 1-től mint a község egyetlen iskolája és óvodája új fenntartó, a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy működtetésével kezdte meg munkáját.
„A baptista iskola: Több, mint iskola. Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezete, a Baptista Szeretetszolgálat megalakulása óta arra törekszik, hogy minden erejével és lehetősége szerint segítsen a szükségben lévőknek. Küldetése, hogy az általa fenntartott intézmény több legyen, mint iskola: az a hely, ahol a tanuló teljes körű támogatást kap személyisége és képességei kibontakoztatásához.”
Kiemelt területeknek a hagyományok ápolását, a kreatív gondolkodásfejlesztést, a magas szakmai tudást tartjuk.
Az emelt óraszámú informatika oktatás az 1. évfolyamtól bevezetésre került, melyet az óvodai foglalkozások már megalapoznak.
Az 1-5. évfolyamokon napköziotthonos rendszerben, 6-8. évfolyamokon tanulószobai foglalkozásokon tanulnak a diákok, ahol 07:45-16:00 óra között szervezzük a gyerekek mindennapjait. Természetesen lehetőség van arra is, ha valaki iskolai vagy iskolán kívüli foglalkozásra szeretné járatni gyermekét.
Az iskola falain belül:
Alapelvünk az óvodában a szeretetteljes, biztonságot nyújtó, érzelmekben gazdag óvodai élet megteremtése, melyben minden gyermek saját képességeinek megfelelően nevelhető, fejleszthető az egészséges életmód megalapozásával, a rendszeres mozgással Azért, hogy óvodánkat minél korábban megismerhessék a kisgyermekes szülők, „OVIBA KUKKANTÓ” nyílt napot szervezünk. Ilyenkor bepillantást nyerhetnek óvodai életünkbe, változatos tevékenységeinkbe. A gyermekeket barátságos, esztétikus környezet fogadja.
A tehetséggondozásra is nagy figyelmet fordítunk. Több területen is kínálunk tehetségműhelyeket óvodásaink számára: gyermeknéptánc, vizuális műhely.
Óvodánk gyermekközpontú, minden területen az óvodás korosztály érdekeit szolgálja. Óvodánk nyitott a szülők számára, betekintést nyerhetnek nevelőmunkánkba, programjainkba („őszi csoda” projekt), hagyományos ünnepeinkbe (karácsonyi gyertyagyújtás, Mikulás, karácsony, farsang, húsvéti tojásfestés, anyák napja, gyermeknap, évzáró). A szülői igénynek megfelelően intézményünkben sakkoktatás, angol nyelvoktatás, ovifoci, bibliai foglalkozás működik.
Minden elérhetőségünk és részletes, aktuális események megtekinthetők a kazinczy-ferenc.baptistaoktatas.hu honlapon.
Tisztelettel:
Szilágyiné Sinka Zsuzsanna
igazgató
Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
+36 20 523 9410
onkormanyzatnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.