A római katolikus egyházat 1938-ban az egri érsek emelte plébániai rangra. 1982-ben a hívek új templom építésébe kezdtek, melyet 1983. október 23-án szenteltek fel a Szentháromság tiszteletére.
Már a XVI. században volt református gyülekezet Nyírbogdányban. 1796-1800-ig épült a templom. 1831-ben újították fel. A templom tornya már messziről jelzi, hogy körülötte település terpeszkedik, és a tetején lévő betlehemi csillagot jelképező csillag, mint egykor a napkeleti bölcseket Betlehembe, most a látogatókat Bogdány szívébe vezeti.
A református templom a község egyetlen műemlék jellegű épülete.
Az 1959-ben létesült adventista imaház és környezete, a fenyőkkel díszített park esztétikus színfolt a faluban.