Menu

A Bogdányi Híradó legutóbbi lapszámában, tájékoztattuk a T. Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal 2021-es évének egyik nagy feladatai közé tartozik a községben őstermelői tevékenységet végző magánszemélyek iparűzési adó bevallásainak felülvizsgálata.

A vállalkozói körbe beletartoznak azok a magánszemélyek is, akik a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelők, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevételük az adott adóévben a 600.000 forintot, 2021. évtől az éves minimálbér 50%-át meghaladja.

Az ehhez szükséges adatokat a NAV-tól már megkértük 5 évre visszamenőleg. A visszaérkezett adatszolgáltatás alapján 65 főt érinthet az ellenőrzésben, akik a 600 ezer forintot meghaladó bevételeiket elmulasztották bevallani a Polgármesteri Hivatal részére, vagy nem a NAV részére benyújtott bevallásukban szereplő adatokkal tették azt meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága adatszolgáltatása alapján felszólításra kerülnek azon személyek, akiknek a korábbi években az őstermelői tevékenységéből 600 ezer Forintot meghaladó bevétele származott.
Az 1990. évi C. a helyi adókról szóló törvény (a továbbiakban: Htv.) 35. § (2) alapján a helyi iparűzési adó alanya a vállalkozó. Az 52. § 26. b) pontja alapján vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600.000 Ft-ot (2021.01.01.-től az éves minimálbér 50%-át) meghaladja.

A bevallási nyomtatványok az alábbi linkre kattintva elérhetőek:

Kizárólag az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély iparűzési adóalany számára:

Bejelentkezés, változásbejelentés

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2015

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2016

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2017

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2018

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2019

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2020

A Hivatalban személyes ügyfélfogadásra ugyan jelenleg nincs lehetőség, de a Hivatal ügyfélablakán keresztül a nyomtatványok kikérhetők.

A Htv. 2017. január 1-jei hatállyal egy új, 42/D. §-al egészült ki, mely lehetővé teszi az adózók számára, hogy 2017. január 1-jétől az állandó jellegű helyi iparűzési adó bevallási kötelezettségüket az állami adó- és vámhatóságon keresztül az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program alkalmazásával teljesítsék.

A közös őstermelői tevékenységet folytató családtagok 2017-től adókötelezettségüket közös bevallással is teljesíthetik.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 202. § (1) bekezdése szerint az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, adatbejelentést, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, adatbejelentés, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni.

Amennyiben felhívásunkra a bevallásainak benyújtását és adófizetési kötelezettségeit a megadott határidőre teljesíti, úgy adóhatóságom mérlegeli - ha az adózó jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel jár-e el - a mulasztási bírság kiszabásának mellőzését.

Ha viszont az érintett őstermelő nem teljesíti a bevallási kötelezettségeit, az Art. 220. §-a alapján 500.000 Ft-ig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, amely egymást követően a kötelezettség kikényszerítéséig többször kiszabható. Az agrártámogatások igénylésének feltétele a köztartozásmentességről szóló igazolás benyújtása, melynek akadálya lehet a mulasztás miatt kiszabott bírság.

Az adó mértéke állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén az adóalap 2%-a.
A bevallás benyújtásával egyidejűleg az esedékes iparűzési adót Nyírbogdány Község Önkormányzata 68700119-10821862 számú számlájára kell teljesíteni. A közlemény rovatban kérjük az adószám/adóazonosító vagy az adóhatóságuknál azonosításra használt mutatószám feltüntetését.

Amennyiben a bevallások megtételéhez segítségre van szüksége, vagy a bevallásokkal, adófizetéssel kapcsolatban bármilyen kérdése van, munkatársunk ügyfélfogadási időben készséggel áll rendelkezésére a 42/532-423-as telefonszámon (102-es mellék) vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Nyírbogdány, 2021. 04. 23.

Dr. Mátyás B. Szabolcs
jegyző

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató