Menu

Számos tervet, elképzelést szeretne ebben az évben is megvalósítani a nyírbogdányi önkormányzat.

– A tervek szerint megújul majd állami beruházásban a főutcánk, valamint buszfellépőket is kialakítanak majd a szakemberek. A településen korábban már teljesen kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat, de a fő utcai szakasz megérett már a felújításra – tájékoztatta lapunkat Balogh Tibor, a község polgármestere. 

Pin It

Testvértelepülések

– Szeretnénk pályázni térfigyelő kamerarendszer kiépítésére a közbiztonság javítása érdekében. Ha nem találunk megfelelő pályázati kiírást, akkor saját beruházásban telepítünk kamerákat az egész településen.

– Két testvértelepülésünk van a határon túl, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot Tiszabogdánnyal és Nagydobronnyal. Rendszeresen részt veszünk egymás rendezvényein, gyakran ottani néptáncegyüttesek is színesítik a programjainkat. Az önkormányzatnak az elmúlt napokban annak a szénnek a házhoz szállítása jelentett feladatot, amelyet sikeres pályázat útján szereztünk be. A településen élők nehéz anyagi helyzetét jelzi, hogy négyszáznegyvenöt család adott be igényt erre a mostani szénre. (Forrás Kelet-Magyarország)

Pin It

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató