Menu

Az utóbbi napok eseményeit, történéseit figyelve és megélve a következőkről tájékoztatom Önöket. Nyírbogdány Község Önkormányzata a Polgármesterrel és a Jegyzővel együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy a kialakult helyzetben a lehető legkisebb káosz, pánik és baj érje a településen élőket.
A kormányzat döntései egyértelművé teszik az intézkedések végrehajtását. Kérem ezeket mindenki maradéktalanul vegye figyelembe és tartsa is be. Azon döntések, intézkedések, amelyek az Önkormányzat vagy a polgármester hatáskörébe tartoznak folyamatosan kerülnek végrehajtásra, bevezetésre. Az első és legfontosabb, hogy a lehető legkevesebb személyes találkozás történjen a lakosság tagjai között. Aki teheti maradjon otthon és csak szükség esetén menjen közösségbe. Az orvosi rendelés csak rendkívüli esetben vehető igénybe. Telefonos egyeztetés javasolt.
Az iskola is bezárt, az óvoda is csak minimális létszámmal működik. Jelenleg településünkön nincs fertőzött, vagy karanténban lévő személy! Ahhoz, hogy ez így is maradjon kérek mindenkit tartsák be a kormányzat és az önkormányzat által hozott döntéseket. Köszönöm és jó egészséget kívánok mindenkinek!

Nyírbogdány, 2020. március 16.

Lisovszki Tamás
polgármester

Korlátozások koronavírus megelőzése érdekében.PDF LETÖLTÉS


Nyírbogdány Község Polgármesterétől
4511 Nyírbogdány, Kéki u. 2.
tel.:42/532-423
fax:42/232-021
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Nyírbogdány Község Polgármesterének
1/2020. (III. 16.) intézkedése

Koronavírus járvány megelőzése érdekében Nyírbogdány Községben szükségessé vált korlátozásokról

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1./ Az óvodában és bölcsődében csak gyermekfelügyelet működik. Az intézmények kizárólag azokat a gyerekeket fogadják, ahol a családban mindkét szülő dolgozik. Ezen felül feltétel még, hogy az intézményekbe csak egészséges gyermekeket vigyenek.

2./ A kiskorú gyermekek, illetve a 18 év feletti nappali tagozatos tanulók részére az önkormányzat munkanapokon egyszeri meleg étkeztetést biztosít rászorultság alapján.
Az érintett helyi tanuló, az általános iskolai osztályfőnökén keresztül tud jelentkezni, a más településeken nappali oktatási intézménybe járó tanulók (szüleik) pedig közvetlenül Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen kérhetik 2020. március 18. napjáig a melegétkeztetést.

4./ A nyitvatartás szünetelését rendelem el a Községi Könyvtárban. A Művelődési Házban mindenfajta közösségi színtéren folytatott szabadidő tevékenységek tartását és szervezését megtiltom, ideértve a különböző tanfolyam, próbák. árusítás stb.

5./ Az ügyfélfogadás szüneteltetését rendelem el a Polgármesteri Hivatal helyiségeiben, ügyfélszolgálatán. Az ügyfélfogadás felfüggesztésének ideje alatt, minden halasztást nem tűrő esetben ügyeleti jelleggel, az erre kialakított ügyfélablakon keresztül a feladat ellátása megoldott lesz.
Felkérem az ügyfeleket, hogy beadványaikat a személyes érintkezés elkerülése érdekében a hivatal épületén kívül elhelyezett postaládában szíveskedjenek elhelyezni, illetve az ügyintézéshez szíveskedjenek használni az e-mail-es ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) és az ügyfélkapus, valamint a 06-42/532-423 telefonos elérhetőségeinket.

6./ A Kemecsei Járás Hivatal 2020. március 16-ától felfüggesztette a települések ügysegédi szolgáltatásait, ezért a községben a gyártelepre történő kihelyezett Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási lehetőségének szünetelését is elrendelem. A Járási Hivatal hatáskörébe tartozó ügyek esetében is kérem, használják a postaládába helyezést, ahonnan továbbíthatjuk a kemecsei székhelyükre beadványaikat ügyintézés végett.

7./ A védőnő és a családsegítő szolgálat 2020. március 16-ától nem tartanak személyes tanácsadást és családlátogatást. Felkérem a klienseket, hogy a személyes érintkezés elkerülése érdekében a telefonon tartsák a kapcsolatot a munkatársakkal.

8./ A község ravatalozóinak zárt helységeiben 2020. március 16-ától a legszűkebb hozzátartozók tartózkodhatnak, a gyászokók a ravatalozón kívül róhatják le kegyeletüket. Felkérem a gyászolókat, hogy a temetéseken a személyes kontaktussal járó részvétnyilvánítást mellőzzék.

9./ A Helyi Piacon 2020. március 16-ától kizárólag élelmiszer és zöldség- gyümölcs árusítását engedélyezem.
A fenti korlátozásokkal összefüggésben részletes tájékoztatók kerülnek kiadásra, melyeket a megszokott helyeken és felületeken elérhetővé teszük.
Felkérek valamennyi nyírbogdányi lakost, hogy az illetékes hatóságok által közzétett előírásokat kövesse és vigyázzon saját maga, szerettei és különösen az idősek egészségére!
A községet érintő, és nem polgármesteri hatáskörömbe tartozó, de más szervek által hozott intézkedésekről kérem informálódjanak és az azokban előírt kötelezettségeket saját és mások egészségének érdekében legyenek szíves betartani.

Ez az intézkedés 2020. március 16. napjától lép hatályba és visszavonásig érvényes.

Nyírbogdány, 2020. március 16.

Lisovszki Tamás
polgármester

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató