Menu

Családbarát Munkahely cím Nyírbogdánynak

Nagy örömmel és büszkeséggel osztom meg Önökkel, hogy Nyírbogdány Község Önkormányzata a „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása„ című programra benyújtott pályázatát a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásban részesítette.

Az idei évben díjazott 90 pályázat között található Nyírbogdány is. A pályázati támogatás összege 1 300 000 Ft célja, olyan munkahelyi családbarát programok támogatása, melyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A pályázat keretein belül Nyírbogdány Község Önkormányzata elnyerte a CSALÁDBARÁT MUNKAHELY címet. Az elmúlt években és a jövőben is kiemelt szerepe lesz annak, hogy Önkormányzatunk dolgozói érezzék számíthatnak a munkahelyi vezetők és kollégák segítségére, támogatására a munkahelyen és azon kívül is. Az elismerés igazolja azon törekvéseinket, amelyeket az elmúlt években igyekeztünk megvalósítani munkavállalóink, családjaik és összességében a Nyírbogdányiak érdekében is.

A jövőben is számítunk ezen lelkes csapat MINDEN tagjának a munkájára, ahogyan Ők is számíthatnak az Önkormányzatra a munkahelyen és azon kívül is!

Lisovszki Tamás
polgármester

CSBH MH 4960 3 fekvo A4

Letölthető jegyzőkönyv:

2025. évi audit jegyzőkönyv

Közadatkereső

kozadatkereso logo 0

Széchenyi Terv Plusz

kedvezmenyezetti infoblokk keretes

Versenyképes Járások Program

VJP alap logo kek

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

 

2025 

CSBH MH 4960 3 fekvo A4


2023 

Csaladbatrat munkahely


2021

Csaladbarat logo nagy

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató